Végjáték - novella

Sziasztok Életeim!

Amint ígértem, egy novellámmal szeretnélek megajándékozni titeket! Írtam már rengeteg ilyen műfajú alkotást, mégis ez a személyes kedvencem mind közül. A történet az 1990-es években játszódik, a New York állambéli Manhattanben. Egy rövid romantikus dráma, ami elolvasása után mindig kicsit kiráz a hideg és talán ez az egyetlen novellám, amit egy ültő helyemben írtam meg. Nagyon remélem, hogy elolvassátok és hagytok nyomot magatok után!

Köszönöm, hogy vagytok nekem!

Ölelés,

Skyler

Végjáték

„A sikernek ára van, nem titka.”

A hotelszoba fényes padlóját elmaszatolódott, élénkvörösen izzó vérfoltok pettyezik, a halványbézs perzsaszőnyeg hosszú szálai közé különböző színekben tarkálló, magukat kellető pirulák fészkelték be magukat, a párnázott ülőgarnitúra elfakult huzatán bomladozó ételmaradékok és a huzatba beleivódott szennyfoltok sárgállnak. A szoba közepén oroszlánkörmös üvegasztal húzódik, lapján a tengerre néző ablakból rávetülő napfényben csillog az öblös pohárban feledett Rosé, amit félredöntött, kiürült üvegek zárnak közre. A fekete hamutartó fulladozik a kupacba tornyozott pernye és az elmorzsolt csikkek súlya alatt.

  A pávatollakat ábrázoló váza száján fekete Beretta ingadozik. Megtévesztésre alkalmas, ártalmatlan játékszer. Színházi kellék csupán. A mintás tapétát megrongálták, néhol vörös rúzzsal írt szamárságok, dalszöveg-töredékek virítanak. A néhány négyzetmétert magába foglaló szoba áporodott levegője erjedt gyümölcspárlat és negédes parfüm szagegyvelegétől terhes. A rothadás bűze telepedett a helyiségre.

  A nyitott erkélyajtónál földig érő selyemfüggöny lengedezik a finom nyári szellőben, a távolban a Copacabana strandjának egy napfényben fürösztött szeglete tündököl. Az erkély korlátján burjánzó virágok szirmai szállingóznak a szobába és ereszkednek le a bútorokra, padlóra.

  Oscar Lloyd szemébe könny gyűlik. Nem a meghatottság miatt sírdogál. Kötőhártyáját égetik a bent uralkodó szagok, a mellkasát fojtogató düh. Félrerúgja a szél által az útjába sepert intenzív gránátvörös parókát, szitokszavakat mormol az orra alatt. Főként magára orrol a történtek miatt. Csak magát okolhatja, hogy a lány labilis állapota, a kezdődő személyiségzavara ellenére is a karrierét egyengető Evan Heard kezeire bízta Őt. A férfi nem azt látja a feltörekvő huszonéves színésznőben, mint ő. Nem az édesen kuncogó, enyhén szeplős arcú, ártatlan tekintetű életvidám fruskát, hanem az öntudatos, mindenre elszánt és vérprofi színésznőt, az életnagyságú malacperselyét.

   Ő maga tizenhét éves kora óta a kultúra rabja, a színház számára egy paradicsom, ahová elmenekülhet a világ zaja elől, ahol néhány órára megszabadulhat a vállára nehezedett teher súlyától. A Szentivánéji álmot játszották, jobbján egy dauerolt, ősz hajú hölgy foglalt helyet, botoxtól ránctalan arcán púder csillogott, balján akkori kedvese, Heather Lawrence, annak a Jonathan Lawrencenek a lánya, aki egész Manhattan zöldövezeteiért felel. Hirtelen szőke, csigákba göndörített haja a válláig ért, szolid fekete ruhája alól csupán néhol sejlett elő makulátlan, hófehér bőre. Talán ő volt a legszemérmesebb nő, akivel New York államban találkozott. Hűvös és zárkózott. Igazi millió dolláros szépség. Hatalmas beteljesülést érzett, mikor sikerült közel férkőznie hozzá, és nem csak tisztes távolságból csodálhatta jeges szépségét. Aztán mikor először mosolyt csalt az arcára, olyan extázisba került, mint más férfiak, miután ágyba vitték a régóta kiszemelt nőt. Azért a pillanatért azonban sokat kellett volna törnie magát. És a túl sok erőfeszítés nem biztos, hogy beváltotta volna a hozzá fűzött reményeket. Jobbára a kimért nők az ágyban sem lepedőakrobaták, merevek, akár a meztelen szobrok a Central Parkban.

  Oscar azonban szerette újabb kihívásokba hajszolni magát, a szerelmi élete soha nem tartogatott számára kalandokat, a szépségeket egészen apró dolgokban meglelte a kapcsolatai folyamán, megelégedett egy-két ferde éjszakával, könnyed programokkal. Valójában egyik partnerét sem ismerte meg mélyrehatóan. Ha megkérdezték volna tőle, hogy akkori kedvesének mi a kedvenc színe, vagy legkedveltebb városa, amit egy kiegyensúlyozott kapcsolatban álmukból felébredve is tudnak egymásról a felek, ő nem tudott volna kielégítő válaszokkal szolgálni. De a munkája mellett nem jutott ideje a szerelmi élete elmélyítésére, jószerivel csak befeküdt a kedvese mellé az ágyba, másnap pedig kikelt mellőle. A tőzsdén folyton hajtás volt, csak kevés szabadidőt engedhetett meg magának és jószerivel ezeket is színházakban, teniszpályákon töltötte.

  Mikor a tekintélyes teátrum előtt kiszállt a koromfekete autócsodából, fogalma sem volt, hogy azon az éjjelen, mikor a Hold csak egy körömszegélynyi szeletet mutat meg magából, az égbolton milliónyi csillag táncol és a nyár leghosszabb napját ünnepli a világ, fog fenekestül felfordulni az élete. Amiről addig azt hitte, hogy apró öröm hajszolt világában, arról kiderült, hogy csupán érzéki csalódás, hiszen a valódi gyönyör az életben nem a pénzről, a sikerről vagy a méregdrága öltönyökről szól. Azon az éjjelen pillantotta meg először Alexis Bartholt, a fiatal feltörekvő színésznőt.

  Bár legalább harmincszor látta az előadást, kilenc változata él az emlékezetében, mégis olyan átéléssel csüngött a szereplők szavain, mintha ez lett volna élete első kulturális élménye. A törékeny nő ezernyi arcát mutatta meg a nagyérdemű előtt, szilvamag alakú szemeiben még ott lobogott a fiatalság tüze, lelkesedése őszinte volt, tehetsége szárnyaló. Kékesfekete, lapockáig érő haja kiemelte vékony arcát, a rajta lévő kacifántos, ezerszínű ruhát szinte senki nem figyelte, a játékával vette le a lábáról az embereket.

  Oscar Lloyd kétségtelenül beleszeretett. Nem tudta, hogy létezik ilyen: első látásra úgy beleesni valakibe, mint vak ló a gödörbe. Heathernek feltűnt a jóképű férfi gesztenyebarna szemeinek csillogása, ahogy a parádézó, életvidám nőcskét nézi. Egész előadás alatt forrt saját levében, és elhatározásra jutott. Megadja a férfinek azt, amiért titkon minden porcikája vágyakozik. Hiszen talpig úriember, az istenadta. Hatalmas önuralma lehet, ha ilyen férfiassággal rendelkezik és az együtt töltött négy hónap alatt egyszer sem döntötte le a lábáról. Nem mintha nem tett volna burkolt utalásokat, de higgadt maradt és a végletekig türelmes. Most azonban zavarta a tudat, hogy nem ő az egyetlen nő, aki a fejében motoszkál. Iszonyatos féltékenység öntötte el.

  A darab végeztével a közönség hosszú percekig vastapssal jutalmazta az előadók munkáját, füttyszóktól, „vissza, vissza” kántálástól zengett a terem. Alexis kapkodva vette a levegőt, szeme még mindig csillogott, ruháját a hátához tapasztotta az izzadság, úgy zihált, mintha lefutotta volna a félmaratont. De az adrenalin átjárta a testét. Nem érezte a fáradtságot, a siker szárnyakat adott neki és ő szárnyalt. Úgy érezte megvalósította legmerészebb álmát. Most már fejest ugorhat az élet habjaiba.

  Oscar Lloyd hipnotizáltan hagyta el a színháztermet. A hallban rengeteg ember térült-fordult, a nyüzsgésben

saját gondolatait is alig hallotta. Úgy szorította a mellette haladó Heather kezét, mintha attól félne, hogy valaki elragadja mellőle. Tekintetével azonban a ragyogó szépséget kereste. Minden sötét hajú nőre azt hitte, végre megpillanthatja testközelből, de csalódnia kellett. Kedvese tudta miért ilyen zavarodott a férfi. Az idegesség átjárta az ereit, a zöldszemű szörnyeteg ott lopakodott körülötte és nem hagyta, hogy épp ésszel gondolkodjon. Úgy érezte, hogy ha megpillantaná a nőt, a drága Prada cipőjének sarkát nem sajnálva vájná ki a szemét.

  Oscar mit sem érzékelt kedvese eszelős gondolataiból, a nő vonásait, mintha szobrászok munkálták volna, minden érzelemhez egyetlen arckifejezést társított: arisztokratikusan fennhordott orr, apró, felül kissé lefittyedt ajkak, tökéletes vonalú orr és hatalmas kék szempár. Néha a kicsiny ajkak mosolyra húzódnak, de ebből a gesztusból is inkább cinizmus sugárzik. Az egész nő egy tökéletesen megfestett ideál a XX. században.

  Este olyasmi történt, amiről Lloyd eleddig csak fantáziálgatott: Lawrence papa szeme fénye beadta derekát. De még hogy! Úgy vetette magát a férfire, mint egy éhes nőstény oroszlán. Letépte az ingét, nyomokat hagyott a bőrén, tépázta sűrű, csokoládé barna haját. Hiába volt heves, hosszúra elnyújtott a szerelmeskedés, nem pattogtak a szikrák, egyiküket sem fűtötte a vágy; Heather konokságból tette, a kékes hajú lány miatt, Oscar pedig a kielégülés végett. Gondolataik azonban mindkettejüknek máshol jártak. A nő a másnap esti vacsorameghíváson elmélkedett, a férfi a színésznőről ábrándozott.

  Később, lámpaoltás után a bróker gondolatai még mindig Alexis Barthol körül legyeskedtek. Eltökélte, hogy még aznap látnia kell a lányt, mert az Isten tudja, mit hoz a holnap. És eszerint is cselekedett. A Wall Street-i lakásból egy öltönynadrágban és egy kék ingben ment le az éjszaka szendergő utcára. Kezében erősen szorította a whiskysüveg nyakát. Csak akkor nyúl alkoholhoz, ha végképp szükségét érzi. Most azt érezte. Szivart is halászott elő az egyik zakója belső zsebéből. Szeretett rágyújtani. Sokak szerint groteszk hatást kelt a kezében egy szivar, őt azonban ez nem zavarta.

  Többször emelte a szájához az üveget, mint szerette volna. Úgy ivott, mint egy igazi alkoholista. Ahogy füstölgő szivarral ujjai között, szinte üres üveggel a kezében pakolta egymás elé a lábait a szürke utcán, egyfolytában azon járt az esze, hogy mennyire vérszegény életet él. Bár álmait megvalósította, pénzes állampolgára lett New York városának, talán nélkülözhetetlen tagja a tőzsdének. De vajon mindez boldoggá teszi? A válasz ott motoszkált benne és bár még gondolatban sem mondta ki, valójában ott rejtőzött a lényében. Melyik boldog ember császkál az éjszaka közepén magányosan, méregdrága öltönynadrágban, egy kiadós szeretkezés után egy gyönyörű nővel? Költői kérdések, a válaszok ott lappangtak a levegőben.

  Az estéje főszereplőjéhez, a színházhoz ért. Leroskadt a hosszú lépcsősor egyik keskeny lépcsőfokára. Kótyagos volt és gyűlölte saját magát. Az sem érdekelte, hogy emberek veszik körül és némelyik meg is bámulja. Másképp az egója mindezt nem hagyta volna. Bár ekkor is kétségbeesetten próbálkozott, végül elnyomta magát. Feladta az amúgy is vesztes csatát.

  Csak későn vette észre, hogy társasága akadt. Egy kellemes, fűszeres parfümillatra emelte fel a fejét. Egy lépcsőfokkal fentebb, a színésznő ült mellette. Kékes árnyalatú haja csillogott a Hold rávetülő fényében, arcát a járdaszéli lámpák fénye világította meg. Utcai ruhája kiemelte karcsú alakját. Fekete blúzt viselt, hozzá sötét sztreccs farmer feszült formás lábain. Önfeledten mosolygott.

  - Ennyire botrányosra sikerült az előadás? – törte meg a csendet dallamos hangján.

  Bár csupán oldalról csodálhatta meg a férfit, tetszett neki a látvány. Az összezilált, barna haj, az erőteljes vonások, az enyhén előugró ádámcsutka, a vékony inganyagon átsejlő, nem túl  hivalkodó izomzat. Megmozgatta játékos fantáziáját, de nem ő volt az egyetlen nő a városban, akinek lábai megremegtek, hacsak megpillantották Oscar Lloyd-ot. Aki erről mit sem tudva úgy élte életét, hogy fogalma sem volt arról, hogy bárkit megkaphat, mert neki mindig az az egy kellett, akire nem hatottak férfias bájai. Ezért ő maga is azt hitte nincs különösebb hatással az ellenkező nemre. Hát, tévedett.

  Komor nevetés rázta a testét.

  - Nem – bőszen ingatta a fejét. – Épp ellenkezőleg. Beleszerettem – az utolsó szónál a nő felé fordította a tekintetét. Szemei csillogtak az alkoholtól, ajkán buja mosoly játszott.

  Alexis leereszkedett a férfi lépcsőfokára, kinyújtotta hosszú lábait, az sem érdekelte, ha foltos marad a nadrágja.

  - A darabba? – tudakolta mosolyogva és óvatosan kivette a férfi ujjai között füstölgő szivart. Bár a dohány nem túl nőies, mégis úgy vette ajkai közé, mintha vékony, rózsaszín papírba burkolt cigaretta lenne, kifejezetten finom kezekbe illő.

  - Magába – a válasz késett, de annál nagyobb meglepetésként érte a színésznőt. Másodpercekig a férfi pirospozsgás arcát fürkészte, próbálta kiolvasni a szándékait, de végül betudta a kezében üresen fityegő Jim Beam-es üvegnek ezt a röpke, ám annál lényegre törőbb szerelmi vallomást. Igen, ő is szeretett már bele emberekbe, Al Pacinoba kislány kora óta szerelmes.

  Zavart nevetés tört fel belőle.

   - Mindig különleges helyet választ a lerészegedéshez? – puhatolózott álszenten rebegtetve hosszú szempilláit.

  Oscar nem gondolkodott sokáig a válaszon, a feketévé mélyült égboltot figyelte, az úttesten lassan araszoló autókat.

  - Általában nem iszom. Ez csak ilyen különleges alkalom – megpróbált talpra kecmeregni, de életereje felmondta a szolgálatot és visszacsúszott ülő helyzetbe. A kezében szorongatott üveg a betonlépcsőre hullott és tehetetlenül legurult. Monoton zajával felverte a bokorban alvó macskát, ami rémülten felnyávogott és elviharzott az éjszakába.

  Alexis ismét kacagott.

  - Akkor enyém a megtiszteltetés, hogy haza kísérhetem ezen a különleges estén.

  Az út, ami hazafelé vezetett volna, hosszabbra sikeredett. Oscar többször eltévesztette az utcát, jobbára szándékosan. Nem szeretett volna visszamenni a szűk, fülledt Wall Streetre, befeküdni a frigid párja mellé az ágyba és újabb álmatlan éjszakát végigforgolódni az összeizzadt ágyneműben.

  Élvezni akarta, hogy él, élvezni akarta a csodás nőt, a torkán lecsorduló alkoholt, az tüdejét megtöltő nikotint. Végre érezte, hogy él. Sőt, hogy van értelme az életnek.

  Egy rakparton sétáltak, Oscar kavicsot rugdosott, a nő mulattató történetet mesélt. Nevetésükbe beleborzongtak a fák, a magányos padok. A férfi egy hirtelen ötlettől vezérelve lefutott a folyóhoz és fejest ugrott belé. A színésznő sem tétovázott sokáig, utána vetette magát. Ha meg kell halni, legalább emlékezetes halála lesz.

  A Hold vigyázó leple alatt, a sötéten hömpölygő folyó vízében csattant el az első csók. A kíváncsiság által vezérelt kezek felfedezőútra indultak az idegen testen, az alkohol bátorrá tette őket, megszabadultak a görcsös kötelékektől.

  Hajnalban, mikor Oscar csurom vizesen, részegen és fütyörészve belökte saját lakásának bejárati ajtaját, a rendőrség két embere és a köztük artikulálva magyarázó, ideges Heather várta. Most először látott emberi érzelmet a nő arcán; a megkönnyebbülés hulláma söpört át rajta. Ez csupán néhány másodpercig tartott, hamar felváltotta a düh. Kérdőre vonta Lloydot, míg a fakabátok jelenlétében válaszokat akart kapni. Helyette megvető pillantásokat és gúnyos kacajt zsebelhetett be.

  Összeráncolt homlokkal méregette az eleddig talpig úriembert, aki úgy állt előtte, mint egy csapzott suhanc, az arcán szétkenődött rúzsfolt virított, nem az ő rúzsából származó, ruhájából fűszeres pacsuli szag áradt, keveredve a folyó mocsári bűzével.

  - Megőrültél, Oscar? – sipította és a férfi mellkasának vetette magát. Mielőtt pofonra lendítette volna finom kezét, Lloyd megragadta a csuklóját.

  - Soha többé nem akarlak látni – hangja kimért volt, szeméből elszántság tükröződött.

  Másnap Heather Lawrence összecsomagolt és Oscar azóta semmit nem hallott felőle. Nem érdekelte, hogy milyen életet él, vagy él-e még egyáltalán. Ő maga újra találkozott a színésznővel, immár józanul. Hosszú évek szálltak tova a barátság stádiumában. A nő film szerepeket kapott, felmondott a színháznál, egy fösvény menedzser vette a szárnyai alá. A siker teljesen megrészegítette. Oscar minden nap más arcával ismerkedhetett meg, soha többé nem látta már azt a nőt, akivel a folyóban szeretkezett. Akivel először érezte a szikrákat, mintha tűzijáték robbant volna a testében.

  A kapcsolatuk tele volt hullámvölgyekkel, a veszekedéseiktől voltak hangosak a forgatások. Oscar nem

nézte jó szemmel az egyre botrányosabb szerepeket, a mindenre elszánt rajongók törekvéseit, az észvesztő bulikat, a szeleburdi barátnőket.

  Meg kellett tennie élete legnehezebb lépését: magára kellett hagynia a nőt, akibe egy pillantás ideje alatt beleszeretett, és akit évekbe telt, mire el tudott engedni.

  Magára hagyta, mikor a nőnek a legnagyobb szüksége lett volna rá. Mikor eljutott a mélypontra. Mikor a végjáték kezdetét vette.

  De az is lehet, hogy a végjáték azért kezdődött el, mert a férfi magára hagyta. Mert felfogta: elvesztette.

  Oscar Lloyd egy Miamii kávéházban ücsörgött, mikor a márványlapos asztalon megcsörrent a telefon készüléke. A kijelző ismeretlen számot jelzett. A hívást Brazíliából kezdeményezték.

  - Oscar?! – kétségbeesett, bizonytalan női hang szólalt meg az éterben. – Itt Phoebe Moriarity, Alexis barátnője. Azonnal Rioba kell repülnöd. Alexis öngyilkos lett. Egy levelet hagyott neked a kád szélén, mielőtt megtette volna… - a hang elcsuklott. – Annyira sajnálom!

  Most a férfi megsemmisülve lépi át a hotel fürdőszobájának küszöbét. A kádban még mindig ott bíborlik a véres, kihűlt víz, a levelet egy polcra helyezték, nekitámasztották egy illatgyertyának. Remegő kezekkel veszi le a levelet.

  Ismét körbetekint a szörnyű állapotban lévő hotelszobában. Biztos benne, hogy a tragédia után „szellem járta” helynek nyilvánítják, és turisták százai akarnak majd itt megszállni. Stephen King bestsellert írna belőle. Ő pedig nem hagyná, hogy meggyalázzák Alexis emlékét.

  Bár most vele együtt milliók gyászolnak, mégis neki fáj a legjobban a lány elvesztése. Hiszen mindenki életében csak egy igaz szerelem van. És Alexis erre csupán akkor döbbent rá, mikor Oscar kilépett az életéből. És ő úgy érezte, mintha kettéhasadt volna. Mintha a férfi magával vitte volna a legfontosabb részét. A szívét.

  Lloyd szemét már a fájdalom könnyei mardossák. Szétnyitja a ragacsos papírlapot. A macskakaparás egyáltalán nem hasonlít a lány könnyed kézírásához. A betűk kuszák, alig olvashatóak, némelyiket könnycseppek mosták el, a férfi mégis végigfuttatja vérhálós szemeit a sorokon. És megérti az összes hozzá intézett szót.

  Kedves Oscar!

  Soha nem fogom elfelejteni azt az éjszakát, mikor megpillantottalak a színház lépcsőjén ülni. Úgy éreztem, hogy oda kell mennem, meg kell ismernem ezt a férfit, mert ha elsétálok mellette életem legnagyobb lehetőségét szalasztom el. Már az első szavaddal elérted, hogy felnézzek rád. Imádtam hallgatni a hangod, még részegen is. Megmutattad nekem, hogy van élet a színházon, a szerepeken, a forgatókönyveken kívül is. Azonnal beléd szerettem. Mikor újra felkerestél tudtam, hogy számodra sem csak egy fellángolás voltam. Olyan boldogság járt át, mint még soha.

  Aztán hibát követtem el. Te próbáltál letéríteni a siker göröngyös ösvényéről, de olyan emberek karjai közé menekültem, akik elhitették velem, hogy a ragyogás az igazi mámor, akik teljesen kifordítottak önmagamból. Kreáltak maguknak egy saját Alexis Barthol babát. És kedvükre játszottak vele.

  Hülye voltam, hogy azt hittem, hogy mikor az életem része lettél, már nem veszíthetlek el. Velem leszel örökké. De nem kértél többet ebből a világból. Itt hagytál és én összetörtem. Nem érdekeltek a milliókat hozó szerepek, a vad, szingli pasik, a drága ruhák, a hírnév. Tudtam, hogy ebből nem lehet kilábalni. Ez egy végtelen körforgás.

  Egy este bezárkóztam a hotelszobába, a kulcsot belehajítottam a tengerbe. Mikor ezt a levelet olvasod, én már nem leszek melletted. Nem tudok bocsánatot kérni, amiért ezt tettem magammal, veled, velünk.

  Szeretlek, Oscar Lloyd. Örökké.

A Te Alexised