Sziasztok Életeim!
Amint ígértem, egy novellámmal szeretnélek megajándékozni titeket! Írtam már rengeteg ilyen műfajú alkotást, mégis ez a személyes kedvencem mind közül. A történet az 1990-es években játszódik, a New York állambéli Manhattanben. Egy rövid romantikus dráma, ami elolvasása után mindig kicsit kiráz a hideg és talán ez az egyetlen novellám, amit egy ültő helyemben írtam meg. Nagyon remélem, hogy elolvassátok és hagytok nyomot magatok után!
Köszönöm, hogy vagytok nekem!
Ölelés,
Skyler
Végjáték
„A
sikernek ára van, nem titka.”
A hotelszoba fényes padlóját elmaszatolódott,
élénkvörösen izzó vérfoltok pettyezik, a halványbézs perzsaszőnyeg hosszú
szálai közé különböző színekben tarkálló, magukat kellető pirulák fészkelték be
magukat, a párnázott ülőgarnitúra elfakult huzatán bomladozó ételmaradékok és a
huzatba beleivódott szennyfoltok sárgállnak. A szoba közepén oroszlánkörmös
üvegasztal húzódik, lapján a tengerre néző ablakból rávetülő napfényben csillog
az öblös pohárban feledett Rosé, amit félredöntött, kiürült üvegek zárnak közre.
A fekete hamutartó fulladozik a kupacba tornyozott pernye és az elmorzsolt
csikkek súlya alatt.
A pávatollakat ábrázoló váza száján fekete
Beretta ingadozik. Megtévesztésre alkalmas, ártalmatlan játékszer. Színházi
kellék csupán. A mintás tapétát megrongálták, néhol vörös rúzzsal írt
szamárságok, dalszöveg-töredékek virítanak. A néhány négyzetmétert magába
foglaló szoba áporodott levegője erjedt gyümölcspárlat és negédes parfüm
szagegyvelegétől terhes. A rothadás bűze telepedett a helyiségre.
A nyitott erkélyajtónál földig érő
selyemfüggöny lengedezik a finom nyári szellőben, a távolban a Copacabana
strandjának egy napfényben fürösztött szeglete tündököl. Az erkély korlátján
burjánzó virágok szirmai szállingóznak a szobába és ereszkednek le a bútorokra,
padlóra.
Oscar Lloyd szemébe könny gyűlik. Nem a
meghatottság miatt sírdogál. Kötőhártyáját égetik a bent uralkodó szagok, a
mellkasát fojtogató düh. Félrerúgja a szél által az útjába sepert intenzív
gránátvörös parókát, szitokszavakat mormol az orra alatt. Főként magára orrol a
történtek miatt. Csak magát okolhatja, hogy a lány labilis
állapota, a kezdődő személyiségzavara ellenére is a karrierét egyengető Evan
Heard kezeire bízta Őt. A férfi nem azt látja a feltörekvő huszonéves
színésznőben, mint ő. Nem az édesen kuncogó, enyhén szeplős arcú, ártatlan
tekintetű életvidám fruskát, hanem az öntudatos, mindenre elszánt és vérprofi
színésznőt, az életnagyságú malacperselyét.
Ő maga tizenhét éves kora óta a kultúra
rabja, a színház számára egy paradicsom, ahová elmenekülhet a világ zaja elől,
ahol néhány órára megszabadulhat a vállára nehezedett teher súlyától. A
Szentivánéji álmot játszották, jobbján egy dauerolt, ősz hajú hölgy foglalt
helyet, botoxtól ránctalan arcán púder csillogott, balján akkori kedvese,
Heather Lawrence, annak a Jonathan Lawrencenek a lánya, aki egész Manhattan zöldövezeteiért felel. Hirtelen szőke, csigákba göndörített haja a válláig ért,
szolid fekete ruhája alól csupán néhol sejlett elő makulátlan, hófehér bőre.
Talán ő volt a legszemérmesebb nő, akivel New York államban találkozott. Hűvös
és zárkózott. Igazi millió dolláros szépség. Hatalmas beteljesülést érzett,
mikor sikerült közel férkőznie hozzá, és nem csak tisztes távolságból
csodálhatta jeges szépségét. Aztán mikor először mosolyt csalt az arcára, olyan
extázisba került, mint más férfiak, miután ágyba vitték a régóta kiszemelt nőt.
Azért a pillanatért azonban sokat kellett volna törnie magát. És a túl sok
erőfeszítés nem biztos, hogy beváltotta volna a hozzá fűzött reményeket.
Jobbára a kimért nők az ágyban sem lepedőakrobaták, merevek, akár a meztelen
szobrok a Central Parkban.
Oscar azonban szerette újabb kihívásokba
hajszolni magát, a szerelmi élete soha nem tartogatott számára kalandokat, a
szépségeket egészen apró dolgokban meglelte a kapcsolatai folyamán,
megelégedett egy-két ferde éjszakával, könnyed programokkal. Valójában egyik
partnerét sem ismerte meg mélyrehatóan. Ha megkérdezték volna tőle, hogy akkori
kedvesének mi a kedvenc színe, vagy legkedveltebb városa, amit egy
kiegyensúlyozott kapcsolatban álmukból felébredve is tudnak egymásról a felek,
ő nem tudott volna kielégítő válaszokkal szolgálni. De a munkája mellett nem
jutott ideje a szerelmi élete elmélyítésére, jószerivel csak befeküdt a kedvese
mellé az ágyba, másnap pedig kikelt mellőle. A tőzsdén folyton hajtás volt,
csak kevés szabadidőt engedhetett meg magának és jószerivel ezeket is
színházakban, teniszpályákon töltötte.
Mikor a tekintélyes teátrum előtt kiszállt a
koromfekete autócsodából, fogalma sem volt, hogy azon az éjjelen, mikor a Hold
csak egy körömszegélynyi szeletet mutat meg magából, az égbolton milliónyi
csillag táncol és a nyár leghosszabb napját ünnepli a világ, fog fenekestül
felfordulni az élete. Amiről addig azt hitte, hogy apró öröm hajszolt világában,
arról kiderült, hogy csupán érzéki csalódás, hiszen a valódi gyönyör az életben
nem a pénzről, a sikerről vagy a méregdrága öltönyökről szól. Azon az éjjelen
pillantotta meg először Alexis Bartholt, a fiatal feltörekvő színésznőt.
Bár legalább harmincszor látta az előadást,
kilenc változata él az emlékezetében, mégis olyan átéléssel csüngött a
szereplők szavain, mintha ez lett volna élete első kulturális élménye. A
törékeny nő ezernyi arcát mutatta meg a nagyérdemű előtt, szilvamag alakú
szemeiben még ott lobogott a fiatalság tüze, lelkesedése őszinte volt, tehetsége
szárnyaló. Kékesfekete, lapockáig érő haja kiemelte vékony arcát, a rajta lévő
kacifántos, ezerszínű ruhát szinte senki nem figyelte, a játékával vette le a
lábáról az embereket.
Oscar Lloyd kétségtelenül beleszeretett. Nem
tudta, hogy létezik ilyen: első látásra úgy beleesni valakibe, mint vak ló a
gödörbe. Heathernek feltűnt a jóképű férfi gesztenyebarna szemeinek csillogása,
ahogy a parádézó, életvidám nőcskét nézi. Egész előadás alatt forrt saját
levében, és elhatározásra jutott. Megadja a férfinek azt, amiért titkon minden
porcikája vágyakozik. Hiszen talpig úriember, az istenadta. Hatalmas önuralma
lehet, ha ilyen férfiassággal rendelkezik és az együtt töltött négy hónap alatt
egyszer sem döntötte le a lábáról. Nem mintha nem tett volna burkolt
utalásokat, de higgadt maradt és a végletekig türelmes. Most azonban zavarta a
tudat, hogy nem ő az egyetlen nő, aki a fejében motoszkál. Iszonyatos
féltékenység öntötte el.
A darab végeztével a közönség hosszú percekig
vastapssal jutalmazta az előadók munkáját, füttyszóktól, „vissza, vissza” kántálástól zengett a terem. Alexis kapkodva vette
a levegőt, szeme még mindig csillogott, ruháját a hátához tapasztotta az
izzadság, úgy zihált, mintha lefutotta volna a félmaratont. De az adrenalin
átjárta a testét. Nem érezte a fáradtságot, a siker szárnyakat adott neki és ő
szárnyalt. Úgy érezte megvalósította legmerészebb álmát. Most már fejest
ugorhat az élet habjaiba.
Oscar Lloyd hipnotizáltan hagyta el a
színháztermet. A hallban rengeteg ember térült-fordult, a nyüzsgésben
saját
gondolatait is alig hallotta. Úgy szorította a mellette haladó Heather kezét,
mintha attól félne, hogy valaki elragadja mellőle. Tekintetével azonban a
ragyogó szépséget kereste. Minden sötét hajú nőre azt hitte, végre megpillanthatja
testközelből, de csalódnia kellett. Kedvese tudta miért ilyen zavarodott a
férfi. Az idegesség átjárta az ereit, a zöldszemű szörnyeteg ott lopakodott
körülötte és nem hagyta, hogy épp ésszel gondolkodjon. Úgy érezte, hogy ha
megpillantaná a nőt, a drága Prada cipőjének sarkát nem sajnálva vájná ki a
szemét.
Oscar mit sem érzékelt kedvese eszelős
gondolataiból, a nő vonásait, mintha szobrászok munkálták volna, minden
érzelemhez egyetlen arckifejezést társított: arisztokratikusan fennhordott orr,
apró, felül kissé lefittyedt ajkak, tökéletes vonalú orr és hatalmas kék
szempár. Néha a kicsiny ajkak mosolyra húzódnak, de ebből a gesztusból is
inkább cinizmus sugárzik. Az egész nő egy tökéletesen megfestett ideál a XX.
században.
Este olyasmi történt, amiről Lloyd eleddig
csak fantáziálgatott: Lawrence papa szeme fénye beadta derekát. De még hogy!
Úgy vetette magát a férfire, mint egy éhes nőstény oroszlán. Letépte az ingét,
nyomokat hagyott a bőrén, tépázta sűrű, csokoládé barna haját. Hiába volt
heves, hosszúra elnyújtott a szerelmeskedés, nem pattogtak a szikrák, egyiküket
sem fűtötte a vágy; Heather konokságból tette, a kékes hajú lány miatt, Oscar pedig
a kielégülés végett. Gondolataik azonban mindkettejüknek máshol jártak. A nő a
másnap esti vacsorameghíváson elmélkedett, a férfi a színésznőről ábrándozott.
Később, lámpaoltás után a bróker gondolatai
még mindig Alexis Barthol körül legyeskedtek. Eltökélte, hogy még aznap látnia
kell a lányt, mert az Isten tudja, mit hoz a holnap. És eszerint is
cselekedett. A Wall Street-i lakásból egy öltönynadrágban és egy kék ingben
ment le az éjszaka szendergő utcára. Kezében erősen szorította a whiskysüveg
nyakát. Csak akkor nyúl alkoholhoz, ha végképp szükségét érzi. Most azt érezte.
Szivart is halászott elő az egyik zakója belső zsebéből. Szeretett rágyújtani.
Sokak szerint groteszk hatást kelt a kezében egy szivar, őt azonban ez nem
zavarta.
Többször emelte a szájához az üveget, mint
szerette volna. Úgy ivott, mint egy igazi alkoholista. Ahogy füstölgő szivarral
ujjai között, szinte üres üveggel a kezében pakolta egymás elé a lábait a
szürke utcán, egyfolytában azon járt az esze, hogy mennyire vérszegény életet
él. Bár álmait megvalósította, pénzes állampolgára lett New York városának,
talán nélkülözhetetlen tagja a tőzsdének. De vajon mindez boldoggá teszi? A
válasz ott motoszkált benne és bár még gondolatban sem mondta ki, valójában ott
rejtőzött a lényében. Melyik boldog ember császkál az éjszaka közepén magányosan,
méregdrága öltönynadrágban, egy kiadós szeretkezés után egy gyönyörű nővel?
Költői kérdések, a válaszok ott lappangtak a levegőben.
Az estéje főszereplőjéhez, a színházhoz ért.
Leroskadt a hosszú lépcsősor egyik keskeny lépcsőfokára. Kótyagos volt és gyűlölte
saját magát. Az sem érdekelte, hogy emberek veszik körül és némelyik meg is
bámulja. Másképp az egója mindezt nem hagyta volna. Bár ekkor is kétségbeesetten
próbálkozott, végül elnyomta magát. Feladta az amúgy is vesztes csatát.
Csak későn vette észre, hogy társasága akadt.
Egy kellemes, fűszeres parfümillatra emelte fel a fejét. Egy lépcsőfokkal
fentebb, a színésznő ült mellette. Kékes árnyalatú haja csillogott a Hold rávetülő
fényében, arcát a járdaszéli lámpák fénye világította meg. Utcai ruhája
kiemelte karcsú alakját. Fekete blúzt viselt, hozzá sötét sztreccs farmer
feszült formás lábain. Önfeledten mosolygott.
- Ennyire botrányosra sikerült az előadás? –
törte meg a csendet dallamos hangján.
Bár csupán oldalról csodálhatta meg a férfit,
tetszett neki a látvány. Az összezilált, barna haj, az erőteljes vonások, az
enyhén előugró ádámcsutka, a vékony inganyagon átsejlő, nem túl hivalkodó izomzat. Megmozgatta játékos
fantáziáját, de nem ő volt az egyetlen nő a városban, akinek lábai megremegtek,
hacsak megpillantották Oscar Lloyd-ot. Aki erről mit sem tudva úgy élte életét,
hogy fogalma sem volt arról, hogy bárkit megkaphat, mert neki mindig az az egy
kellett, akire nem hatottak férfias bájai. Ezért ő maga is azt hitte nincs
különösebb hatással az ellenkező nemre. Hát, tévedett.
Komor nevetés rázta a testét.
- Nem – bőszen ingatta a fejét. – Épp ellenkezőleg.
Beleszerettem – az utolsó szónál a nő felé fordította a tekintetét. Szemei
csillogtak az alkoholtól, ajkán buja mosoly játszott.
Alexis leereszkedett a férfi lépcsőfokára,
kinyújtotta hosszú lábait, az sem érdekelte, ha foltos marad a nadrágja.
- A darabba? – tudakolta mosolyogva és
óvatosan kivette a férfi ujjai között füstölgő szivart. Bár a dohány nem túl
nőies, mégis úgy vette ajkai közé, mintha vékony, rózsaszín papírba burkolt
cigaretta lenne, kifejezetten finom kezekbe illő.
- Magába – a válasz késett, de annál nagyobb
meglepetésként érte a színésznőt. Másodpercekig a férfi pirospozsgás arcát
fürkészte, próbálta kiolvasni a szándékait, de végül betudta a kezében üresen
fityegő Jim Beam-es üvegnek ezt a röpke, ám annál lényegre törőbb szerelmi
vallomást. Igen, ő is szeretett már bele emberekbe, Al Pacinoba kislány kora
óta szerelmes.
Zavart nevetés tört fel belőle.
- Mindig különleges helyet választ a
lerészegedéshez? – puhatolózott álszenten rebegtetve hosszú szempilláit.
Oscar nem gondolkodott sokáig a válaszon, a
feketévé mélyült égboltot figyelte, az úttesten lassan araszoló autókat.
- Általában nem iszom. Ez csak ilyen
különleges alkalom – megpróbált talpra kecmeregni, de életereje felmondta a
szolgálatot és visszacsúszott ülő helyzetbe. A kezében szorongatott üveg a
betonlépcsőre hullott és tehetetlenül legurult. Monoton zajával felverte a
bokorban alvó macskát, ami rémülten felnyávogott és elviharzott az éjszakába.
Alexis ismét kacagott.
- Akkor enyém a megtiszteltetés, hogy haza
kísérhetem ezen a különleges estén.
Az út, ami hazafelé vezetett volna,
hosszabbra sikeredett. Oscar többször eltévesztette az utcát, jobbára
szándékosan. Nem szeretett volna visszamenni a szűk, fülledt Wall Streetre,
befeküdni a frigid párja mellé az ágyba és újabb álmatlan éjszakát
végigforgolódni az összeizzadt ágyneműben.
Élvezni akarta, hogy él, élvezni akarta a
csodás nőt, a torkán lecsorduló alkoholt, az tüdejét megtöltő nikotint. Végre
érezte, hogy él. Sőt, hogy van értelme az életnek.
Egy rakparton sétáltak, Oscar kavicsot
rugdosott, a nő mulattató történetet mesélt. Nevetésükbe beleborzongtak a fák,
a magányos padok. A férfi egy hirtelen ötlettől vezérelve lefutott a folyóhoz
és fejest ugrott belé. A színésznő sem tétovázott sokáig, utána vetette magát.
Ha meg kell halni, legalább emlékezetes halála lesz.
A Hold vigyázó leple alatt, a sötéten hömpölygő
folyó vízében csattant el az első csók. A kíváncsiság által vezérelt kezek felfedezőútra
indultak az idegen testen, az alkohol bátorrá tette őket, megszabadultak a
görcsös kötelékektől.
Hajnalban, mikor Oscar csurom vizesen,
részegen és fütyörészve belökte saját lakásának bejárati ajtaját, a rendőrség
két embere és a köztük artikulálva magyarázó, ideges Heather várta. Most
először látott emberi érzelmet a nő arcán; a megkönnyebbülés hulláma söpört át
rajta. Ez csupán néhány másodpercig tartott, hamar felváltotta a düh. Kérdőre
vonta Lloydot, míg a fakabátok jelenlétében válaszokat akart kapni. Helyette
megvető pillantásokat és gúnyos kacajt zsebelhetett be.
Összeráncolt homlokkal méregette az eleddig
talpig úriembert, aki úgy állt előtte, mint egy csapzott suhanc, az arcán
szétkenődött rúzsfolt virított, nem az ő rúzsából származó, ruhájából fűszeres pacsuli
szag áradt, keveredve a folyó mocsári bűzével.
- Megőrültél, Oscar? – sipította és a férfi
mellkasának vetette magát. Mielőtt pofonra lendítette volna finom kezét, Lloyd
megragadta a csuklóját.
- Soha többé nem akarlak látni – hangja kimért
volt, szeméből elszántság tükröződött.
Másnap Heather Lawrence összecsomagolt és Oscar
azóta semmit nem hallott felőle. Nem érdekelte, hogy milyen életet él, vagy
él-e még egyáltalán. Ő maga újra találkozott a színésznővel, immár józanul.
Hosszú évek szálltak tova a barátság stádiumában. A nő film szerepeket kapott,
felmondott a színháznál, egy fösvény menedzser vette a szárnyai alá. A siker
teljesen megrészegítette. Oscar minden nap más arcával ismerkedhetett meg, soha
többé nem látta már azt a nőt, akivel a folyóban szeretkezett. Akivel először
érezte a szikrákat, mintha tűzijáték robbant volna a testében.
A kapcsolatuk tele volt hullámvölgyekkel, a
veszekedéseiktől voltak hangosak a forgatások. Oscar nem
nézte jó szemmel az
egyre botrányosabb szerepeket, a mindenre elszánt rajongók törekvéseit, az
észvesztő bulikat, a szeleburdi barátnőket.
Meg kellett tennie élete legnehezebb lépését:
magára kellett hagynia a nőt, akibe egy pillantás ideje alatt beleszeretett, és
akit évekbe telt, mire el tudott engedni.
Magára hagyta, mikor a nőnek a legnagyobb
szüksége lett volna rá. Mikor eljutott a mélypontra. Mikor a végjáték kezdetét
vette.
De az is lehet, hogy a végjáték azért
kezdődött el, mert a férfi magára hagyta. Mert felfogta: elvesztette.
Oscar Lloyd egy Miamii kávéházban ücsörgött,
mikor a márványlapos asztalon megcsörrent a telefon készüléke. A kijelző
ismeretlen számot jelzett. A hívást Brazíliából kezdeményezték.
- Oscar?! – kétségbeesett, bizonytalan női
hang szólalt meg az éterben. – Itt Phoebe Moriarity, Alexis barátnője. Azonnal
Rioba kell repülnöd. Alexis öngyilkos lett. Egy levelet hagyott neked a kád
szélén, mielőtt megtette volna… - a hang elcsuklott. – Annyira sajnálom!
Most a férfi megsemmisülve lépi át a hotel
fürdőszobájának küszöbét. A kádban még mindig ott bíborlik a véres, kihűlt víz,
a levelet egy polcra helyezték, nekitámasztották egy illatgyertyának. Remegő
kezekkel veszi le a levelet.
Ismét körbetekint a szörnyű állapotban lévő
hotelszobában. Biztos benne, hogy a tragédia után „szellem járta” helynek nyilvánítják,
és turisták százai akarnak majd itt megszállni. Stephen King bestsellert írna
belőle. Ő pedig nem hagyná, hogy meggyalázzák Alexis emlékét.
Bár most vele együtt milliók gyászolnak,
mégis neki fáj a legjobban a lány elvesztése. Hiszen mindenki életében csak egy
igaz szerelem van. És Alexis erre csupán akkor döbbent rá, mikor Oscar kilépett
az életéből. És ő úgy érezte, mintha kettéhasadt volna. Mintha a férfi magával
vitte volna a legfontosabb részét. A szívét.
Lloyd szemét már a fájdalom könnyei
mardossák. Szétnyitja a ragacsos papírlapot. A macskakaparás egyáltalán nem
hasonlít a lány könnyed kézírásához. A betűk kuszák, alig olvashatóak, némelyiket
könnycseppek mosták el, a férfi mégis végigfuttatja vérhálós szemeit a sorokon.
És megérti az összes hozzá intézett szót.
Kedves
Oscar!
Soha nem fogom elfelejteni azt az éjszakát,
mikor megpillantottalak a színház lépcsőjén ülni. Úgy éreztem, hogy oda kell
mennem, meg kell ismernem ezt a férfit, mert ha elsétálok mellette életem
legnagyobb lehetőségét szalasztom el. Már az első szavaddal elérted, hogy
felnézzek rád. Imádtam hallgatni a hangod, még részegen is. Megmutattad nekem,
hogy van élet a színházon, a szerepeken, a forgatókönyveken kívül is. Azonnal
beléd szerettem. Mikor újra felkerestél tudtam, hogy számodra sem csak egy
fellángolás voltam. Olyan boldogság járt át, mint még soha.
Aztán
hibát követtem el. Te próbáltál letéríteni a siker göröngyös ösvényéről, de
olyan emberek karjai közé menekültem, akik elhitették velem, hogy a ragyogás az
igazi mámor, akik teljesen kifordítottak önmagamból. Kreáltak maguknak egy saját
Alexis Barthol babát. És kedvükre játszottak vele.
Hülye voltam, hogy azt hittem, hogy mikor az
életem része lettél, már nem veszíthetlek el. Velem leszel örökké. De nem
kértél többet ebből a világból. Itt hagytál és én összetörtem. Nem érdekeltek a
milliókat hozó szerepek, a vad, szingli pasik, a drága ruhák, a hírnév. Tudtam,
hogy ebből nem lehet kilábalni. Ez egy végtelen körforgás.
Egy este bezárkóztam a hotelszobába, a
kulcsot belehajítottam a tengerbe. Mikor ezt a levelet olvasod, én már nem
leszek melletted. Nem tudok bocsánatot kérni, amiért ezt tettem magammal, veled,
velünk.
Szeretlek, Oscar Lloyd. Örökké.
A
Te Alexised
Szia! :)
VálaszTörlésÚristen! Ez csodás volt :3 Faltam a sorokat, imádom a stílusod, a könnyedséged, a kreativitásodat! Azt meghiszem, hogy ebből King írna egy bestsellert, ahogy mondtad :D Nem is tudok nagyon hozzáfűzni semmit, szavakat sem találok, igazság szerint :3 Imádom, ahogy a rideg, kegyetlen valóságot írod meg, nem vmi cukormázas szart :D
Puszillak :)
Kedves Anettem!
TörlésEl sem hiszed mennyire sokat jelent nekem ez a pár sor és mennyire feldobtad vele a napomat! Őszintén örülök, hogy ilyen érzéseket képes vagyok emberekből kiváltani az írásommal, egyszerűen boldoggá tesz a tudat! Az utolsó mondatot pedig legszívesebben kifüggeszteném aranykeretbe foglalva a szobámba! :)))
Ölelés,
Skyler
Édes Egyetlenem!
VálaszTörlésBár nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy nem írtam Neked azonnal a bejegyzés elolvasása után, lehetséges, hogy nem is tudtam volna összeszedett, rendezett mondatokat alkotni.
Elképesztő történetet olvashattam, s közben levett a lábamról mind az írásmód, mind a fantasztikus történet.
Bár a novella elvarratlan szálaival végződő öngyilkosság, beteljesülhetetlen szerelem, mégis, engem hömpölygő árként ragadott magával. Oscar lénye nagy személyiség, s amennyire könnyűnek tűnik megalkotni egy pénzéhes, nőcsábász férfit, annyira nehéz létrehozni a magányos, problémákkal elhalmozott énjét, aki a legnagyobb kívánságát, a szerelmet sem kaphatja meg.
Ugyanakkor az is tiszteletre méltó, hogy Alexist ilyen beleéléssel, ámulattal hívtad az élők sorába. Ugyanis szerintem egy igazán jó író, mint Te, képes arra, hogy a története szereplői egész életében elkísérjék az olvasóját, ez pedig rendkívüli tehetségre vall.
Már epekedve várom, hogy újabb írásaidat is elénk tárd, hiszen a novelláid is egytől egyik felemelően profi munkák.
Szeretlek, csókollak ❤
Adriana
Kedvesem ♥
TörlésElnézést, hogy csak most válaszolok, de most jutottam el idáig. Nagyon köszönöm, hogy ide is írtál nekem hihetetlenül jól estek a szavaid, egyszerűen mindig képes vagy hatalmas mosolyt csalni az arcomra! Néha úgy érzem meg sem érdemlem, hogy ezeket írd nekem, mindenesetre nagyon hálás vagyok neked mindenért! ♥
És Oscar karaktere az én szívemhez is közel áll tekintve, hogy nem szokványos forma! :)
Ezer csók,
Skyler